- Úgy imádom Leonardót! - sóhajtott Mr. White. Jessi és Jenny már megszokták apjuk Da Vinci imádatát, de nem mindenki nézhette jó szemmel amikor Mona Lisa előtt álltak, apjuk pedig elragadottan figyelte a képet. Francia nyaralásuk végefelé jártak, és a White család utoljára látni akarta a Mona Lisát.
A két lány rajongott a lovakért. Volt is nekik, egy arab telivér és egy fríz. Lovardában tartották őket. Jenny díjugrató volt, Jessi díjlovaglásban jeleskedett.
Nem rég vesztették el nagybácsijukat egy autóbalesetben. Nem kevés vagyont hagyott rájuk, évtizedeik ellesznek a pénzzel. Bár hihetelennek hangzik, így igaz.
Mr. White mindig jót akart a gyermekeinek. Nagyon megviselte az anya halála; gyilkosság történt, még mikor a gyermekek 5 évesek voltak. Azóta eltelt 10 év, és az apa mindent megtett volna Jessi és Jenny boldogságának érdekében.

Egy hónappal később a White család nyugodtan vacsorázott. A két lány semmit sem sejtett a közelgő jóhírről. Apjuk egy meglepetést tervezett nekik, és már fel is készült a kitörő boldogsághurrikánra - érezte, hogy a két gyerek nagyon fog örülni az ajándéknak.
 - Nos... - szólalt meg Mr. White. - Van egy jó hírem.
Mindent elmesélt; hogy úgy döntött, lovardát nyit Leonardo tiszeletére, meg hogy mindent megtesz értük, és amúgy is szeretik a lovakat...
Jenny és Jessi sikítóversenyt rendeztek örömükben. Végül ott tartottak, hogy a szomszédok becsöngettek, és kérdőre vonták, mit csinálnak.

Hamarosan megépült a lovarda Zefel City külvárosában, de újabb gond jött; a pénz hamarosan elfogy, és versenyzők kellenek. Jenny és Jessi nem elég ahhoz, hogy fenttartsák a lovardát. Ha nem szereznek több versenyzőt, a lovardát be kell zárni....